Ebben a blogban bemutatom nektek az egyik kedvenc mitológia történetemet. A történet előtt azonban beillesztek pár festményt a történetről. Ez egy ilyen kis saját magam sajátossága hogy amikor például egy mitológia sztroit olvasok, akkor mindig nézek hozzá festményeket egy kis "ízt" adva a dologhoz. Sokszor youtubon vagy podkaszton hallgatom meg ezeket a történeteketés ott sem igazán vannak ezek bemutatva. 

Jean-Léon Gérôme – Pygmalion and Galatea

Jean-Baptiste Regnault – Pygmalion Praying to Venus



Pygmalión és Galatéa mítosza

Pygmalión Ciprus szigetén élő híres szobrász volt, aki rendkívüli tehetséggel faragott márványból gyönyörű alkotásokat. Bár körülötte sok nő akadt, ő megvetette a valódi asszonyokat, mivel erkölcstelennek és felszínesnek tartotta őket. Egyre inkább elzárkózott a szerelemtől, és csak a művészetének élt.

Egy nap Pygmalión úgy döntött, hogy megalkotja az ideális nőt márványból. A szobor annyira tökéletesre sikerült, hogy szinte életre kelt gyönyörű arcvonások, kecses test, bájos tartás. Pygmalión elnevezte a szobrot Galatéának (bár a mítoszok egy része nem nevezi meg, Galatéa név a későbbi hagyományban vált általánossá).

Ahogy telt az idő, Pygmalión belészeretett saját alkotásába. Virágokat vitt neki, csókokat adott a hideg márványszájra, ékszerekkel ékesítette, mintha élő nő lenne. Éjszakánként mellette aludt, és úgy bánt vele, mintha valóban életben volna.

Vágyódásától gyötörten Pygmalión végül elment Aphrodité, a szerelem istennőjének templomába, és imádságban kérte, hogy adjon neki élő társat, olyat, „amilyenhez hasonlót ő maga faragott”.

Aphrodité, meghatódva Pygmalión őszinte vágyán, meghallgatta kérését. Amikor a férfi hazatért, és újra megérintette Galatéa kezét, csodálatos dolog történt: a márvány bőr melegedni kezdett, a szobor szeme kinyílt, és Galatéa életre kelt. A szobor átváltozott hús-vér nővé, Pygmalión szerelme valóra vált.

Aphrodité megáldotta a szerelmüket, és Pygmalión feleségül vette Galatéát. Boldogan éltek, és a mítosz egyes változatai szerint gyermekük is született, akit Paphosznak neveztek róla nevezték el Ciprus híres városát, Aphrodité egyik szent helyét.

Ez a történet a szerelem erejéről, az ideál kereséséről és az alkotásban rejlő vágyakról szól. Gyakran értelmezik úgy is, mint a művész kapcsolatát az alkotásával és azt, hogyan kelthet életet a művészet a lélekből fakadó szenvedéllyel.